Nem tudom nektek is feltűnt-e már, vagy csak én lettem paranoiás, de egyre több ápolatlan, rossz arcú, igénytelen ember szaladgál a pesti utcákon.

Fényes nappal részegen támolyognak, koszosak és büdösek, köpködnek és krákognak, gyilkos tekintettel méregetik a többi járókelőt, olykor oda-oda mondogatnak némelyiknek egy jóízűet.

Mielőtt arra a téves következtetésre jutnátok, hogy a csodálatos Józsefvárosról beszélek, ahol természetesen nem ritkaság ez a jelenség, vagy egy bizonyos kisebbség jelenne meg lelki szemeitek előtt, gyorsan le kell szögeznem, nem erről van szó. Ezek a tengődő lelkek ott vannak ugyanúgy az Andrássy úton, vagy a Váci utca környékén, ahogy a Lujza utcánál, vagy az Orczy téren.

Akad közöttük huszonegynéhány éves fiatal és nyugdíjas, hófehér és kreol bőrű, munkás és értelmiségi. Ami összeköti őket, az a szenvedés, szegénység, nyomor...

Gazdasági, politikai, morális válságban van Magyarország és ezt már az egyszerű emberek is érzik, a saját bőrükön. Kifizetetlen számlahegyek, munkanélküliség, nullára kapcsolt gázkonvektor, párizsis zsömle, svájci frank alapú devizahitel, elárverezett lakás...

Gödörben vagyunk és egyre mélyebbre süllyedünk, lassan a nyakunkig ér a szar. Nem hiszünk egymásban, nem hiszünk magunkban, nem leljük a kiutat...

A függöny lassan legördül...