Tegnap a Jobbik Magyarországért Mozgalom történelmi jelentőségű győzelmet aratott az Országgyűlési Választásokon. 16,67%-os eredményével Magyarország harmadik legerősebb politikai pártja lett a Jobbik, soha egyetlen radikális erő sem ért el ilyen arányú sikert korábban. Listán 847 ezer, egyéniben pedig 830 ezer szavazatot kapott a párt, ezzel összesen 51 mandátumot szereztek az első fordulóban.
Jómagam, nemzeti érzelmű, radikális gondolkodású fiatalként kötelességemnek éreztem, hogy a Szebb Jövő mellett tegyek hitet és Vona Gábor pártjára voksoljak. Így is lett, azonban most, amikor örülnöm kellene (végre nem veszett el a szavazatom), kezdek elbizonytalanodni és bizakodás helyett kétségek közt vergődök.
Amitől igazán tartok (leszámítva Morvai Krisztina hisztériás rohamait), az a "MIÉP szindróma". Emlékezhetünk rá, mennyit puhult a Csurka István vezette, mára teljesen szétesett és pártra csak nyomaiban emlékeztető MIÉP 1998 és 2002 között. Kezdetben csak a hangnem változott. A kemény, igazságot és változást követelő szólamokat leváltották az üres, semmitmondó, ám politikailag korrekt frázisok. Később egyértelműen a Fidesz és Orbán Viktor fegyverhordozójává váltak, minden bizonnyal ennek (is) köszönhetik a 2002-ben elszenvedett vereségüket és a teljes felmorzsolódást.
"Már semmi nem folytatódhat úgy, mint az elmúlt húsz évben." - nyilatkozta tegnap Vona Gábor, én viszont azt mondom, ha másoknak nem is, a Jobbiknak mindent ugyanonnan kell folytatnia, ahonnan elkezdték. Konkrét javaslatokkal kell élniük a cigánykérdés megoldásával kapcsolatban, segíteniük kell a határon-túli magyarok ügyét, körömszakadtáig küzdeniük kell, hogy ne sumákolhassák el a valódi elszámoltatást és mihamarabb rendezniük kell a politikai foglyok, illetve elítéltek rehabilitációját.
Vona Gábor az utolsó koporsószeget is az MSZP koporsójába akarja verni néhány hónapon, éven belül, de vigyáznia kell, nehogy a saját ujjára csapjon...
Utolsó kommentek