"Hölgyeim és Uraim, kedves néger! Most következzék a mi Majmok bolygója dalunk."
Millió bocsánat a megszólításért, csak épp Vádló bitófák üvölt a fülembe és kissé elragadtattam magamat. Szóval szeretettel köszöntök minden idetévedő hazafit, partizáninfós besúgót, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal embereit! Őszintén sajnálom, de kivételesen nem politikáról fogok elmélkedni, helyette elmesélem tiszaeszlári kiruccanásom rövid, ám annál izgalmasabb történetét. Nosza, csapjunk a lovak közé!
Csütörtök reggel összeverődött négy fős kis csapatunk a Keleti pályaudvar főbejáratánál, azzal az eltökélt szándékkal, hogy meglátogatjuk R. barátunkat Tiszaeszláron, 22. születésnapja alkalmából. Bence, Zolika, Zsolti és jómagam alkottuk a lelkes kis különítményt, ám hamar 3 főre apadt a létszám, ugyanis Zoltán barátunk nem rendelkezett kellő pénzmaggal a vonatjegy megvásárlásához, ezért úgy döntött, nem kockáztat egy borsos büntetést, inkább haza bandukol. Zsolti sem hozott magával megfelelő mennyiség magyar fizetőeszközt, de aki ismeri kopasz cimboránkat, az tisztában van a makacs ténnyel, ennyivel képtelenség eltántorítani őt szilárd elhatározásától.
8 óra előtt pár perccel szálltunk fel a Sátoraljaújhelyig közlekedő gyorsvonatra, táskáinkban ott lapult a R-nek szánt Hubertus, valamint az útravaló 5 üveg vörösbor, no meg két literes (1L) cola. A vagonok zsúfolásig voltak tömve, egyetlen szabad helyet sem találtunk, ezért lecuccoltunk peronon, kinyitottuk az első üveg nedüt, rágyújtottunk és megkezdtük4 és fél órás utunkat.
Elképzelésünk sem volt, hol kell majd átszállni, hogy mikorra érkezünk meg Eszlárra, de kitűnően éreztük magunkat. Zsolti mondjuk kevésbé volt felhőtlen, ugyanis ide-oda kellett szaladgálnia, hogy még véletlenül se fusson össze valamelyik kalauzzal, a "virágillatú" mellékhelységbe is bezárkózott egy időre, de szenvedéseit végül siker koronázta, egy titkos cselnek köszönhetően elhitettük a kallerrel, hogy az én jegyem valójában Zsoltié.
(Bence nem szomjas)
Néhány egyetemista leányzó is letelepedett mellénk menet közben, mindennek csupán annyiból van jelentőssége, mivel Zsolt barátunknak igen megtetszett egyik-másik, csak épp beszélgetni nem mert velük a szentem. Én ugyan többször is felajánlottam segítségemet, de hiába... Zsolti egyébként elég furcsán viselkedik mostanság, minden nőnemű lény nagy hatást gyakorol rá, de erről majd később.
Fogyott a bor, a jókedv nőttön nőtt. Miskolcnál előre caflattunk, nehogy lecsatoljanak bennünket is a hátsó kocsikkal egyetemben, Szerencsnél pedig szerencsére nem felejtettünk átszállni a Nyíregyházáig közlekedő személyvonatra.
(Andris a Kör című filmből)
Miután sikerült ismét átvernünk a jegyvizsgálókat, észrevettük, hogy Bence szemei össze-vissza állnak, messziről lerítt róla, hogy többet ivott a kelleténél.
11 óra után végre megérkeztünk Rakamazra, ahol előzetes megbeszélés alapján R. várt volna ránk, hogy kocsival befurikázzon bennünket Tiszaeszlárra, de legnagyobb megrökönyödésünkre nem volt sehol. Ekkor vettük csak észre, hogy majdnem egy órával a megbeszélt időpont előtt értünk le Rakamazra. Gyorsan fel is hívtuk, hogy ott állunk a vasútállomáson, ő pedig közölte, hogy elindul hozzánk a nagypapájával. Mi természetesen képtelenek voltunk a seggünkön megmaradni, gyalog nekivágtunk a 6-8 kilométeres útnak.
Gyalogoltunk az országút mentén, kurjongattunk, énekelgettünk, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy Bence oldalra dől és majdnem nyakig merül a sárban. Nagy nehezen feltápászkodott, olyan koszos lett fél pillanat alatt, mint aki hetek óta a malacokkal alszik. Mi is majdnem a sorsára jutottunk, ugyanis képtelenek voltunk abbahagyni a nevetést. Minek iszik aki nem bírja :) ?
További 20 perc poroszkálás után végre megérkezett vendéglátónk és nagyfaterja, beültünk egy piros ladába és meg sem álltunk Richiék házáig.
A viszontlátás örömét megkoronázó felesezés után újabb izgalmak vártak ránk, de erről majd holnap mesélek.
Utolsó kommentek