Több, mint egy napnak kellett eltelnie, hogy a bennem fortyogó gyűlölet csillapodjék és a körülményekhez képest objektívan tudjam elmesélni mindazt, ami a tegnapi nap folyamán velem és barátaimmal megesett a Magyar Köztársaságnak nevezett rendőrállamban (a bejegyzést hétfőn kezdtem írni).

Kezdjük talán a legelején. Fél 2 tájékán indultunk, mintegy harmincan az FSZ Liga nemzeti kocsmából a Felvonulási tér felé, hogy nemtetszésünket fejezzük ki a Meleg Méltóság Menetének gusztustalan, deviáns résztvevői felé. Természetesen már a Városligetben belebotlottunk egy csapat rohamcsicskába, akik hosszú perceken keresztül ellenőrizték személyazonosságunkat és arra buzdítottak bennünket, hogy inkább keressük egy kocsmát és érezzük jól magunkat. Elmagyaráztuk nekik, hogy mi attól éreznénk jobban magukat, ha ők a fartúrók védelmezése és a hazafiak vegzálása helyett inkább a cigánytelepeken tevékenykednének és ott próbálnák a rendet biztosítani. A buzeránsokat egyébként ők sem kedvelték túlzottan, hiszen a következő mondatok hangzottak el az egyik sün szájából: "Maguknak is megvan a véleménye ezekről, nekünk is, de mi a munkánkat végezzük, ebből élünk." Na persze, akinek megfelel a júdáspénz...

A mintegy fél órás közjáték végeztével tovább haladtunk. Mondanom sem kell, keresztül kasul le volt zárva minden (ahogy a fél város), már csak arra lennék kíváncsi, mennyibe került ez nekünk, adófizető állampolgároknak. Hány lélegeztetőgépet, vagy inkubátort lehetett volna venni ennyi pénzből, mélyen tisztelt szocialista barátaim?

Kis utcákon haladtunk az Oktogon felé, amikor is újabb igazoltatni szándékozó droid alakulat állta utunkat. Sebaj, ismét elővettük iratainkat, beszélgettünk, dohányoztunk, nem zavartattuk magunkat. Tovább mehettünk, néhányan ennek örömére betértek egy közeli kisboltba és cigarettát, üdítőt vásároltak. A közért előtt egy kisebb balhéba is belekeveredtünk, mert egy 60 év körüli, nyomorék, bámészkodó cigány belekötött egyik társunkba, mocskos szkinhednek, bennünket pedig büdös magyaroknak nevezett. Elárulta még azt apróságot, hogy nemrég szabadult a börtön falai közül, ahol emberölés miatt volt kénytelen hosszabb ideig tartózkodni. Arra a megegyezésre jutottunk, hogy egy vén, bottal járó kokerót mégsem üthetünk agyon, de mivel egyfolytában ordibált és a bodzaszedő Sztojkáékkal fenyegetőzött, a legközelebbi készenléti egységnek szóltunk, hogy kivételesen esetleg védjék már meg a magyarokat is, ha épp nincs jobb dolguk. Természetesen nem vezették el őkelmét, igazoltatás után simán elengedték, holott magatartása kimerítette a garázdaság bűncselekményének gyanúját, mivel riadalmat és megbotránkozást keltett bennünk és az egyszerű járókelőkben.

Az Oktogonnál csupán 150-200 ember lézengett, ezért a Deák Ferenc tér felé indultunk tovább, annak reményében, hogy egy nagyobb tömeget találunk majd. Szerencsésen meg is érkeztünk és csatlakoztunk ahhoz a körülbelül 500 hazafihoz és honleányhoz, akik szintén a buzivonulás ellen szerettek volna tiltakozni.

A teret minden irányból készenléti sünök biztosították, annyian voltak, mint az oroszok. Kezdetben csak nézelődtünk, majd a tömeg elejére caflattunk és megálltunk a kordonok előtt. Ismerős rigmusokat (Mocskos buzik, elkúrtad, Budaházy, stb.) skandált a békés tömeg, de az ávósok úgy döntöttek, ideje provokálni a demonstrálókat, ezért se szó, se beszéd közénk rontottak és minden ok nélkül, találomra kezdték kiemelni az embereket. Természetesen egyből beindult a védekező mechanizmus, sörös üvegek és üdítős palackok repültek a pékek felé, akik visszahátráltak a kordonerdő mögé. Ekkor lőtték ki az első könnygázgránátot és kezdték kiszorítani a tömeget az Astoria felé, megjegyezném a törvényben előírt háromszori felszólítást mellőzve.

Fláviával kézen fogva rohantunk, nehogy a nagy kavarodásban szem elől tévesszük egymást, így érkeztünk meg a Károly krt. Dohány utca sarkához. Itt a tömeg két részre szakadt, többen a zsinagóga felé futottak, mi egyenesen haladtunk tovább és megérkeztünk az Astoriához. Közben néhányan megrugdostak egy rendőr autót és megkergettek két sündőrt, akik szinte szó szerint az életükért futottak. Mi elég messze álltunk az eseményektől, ezért nem is sokat láttunk belőle.

Az Astoriától a Blaha Lujza tér irányába indultunk, sajnos nagyon kevesen, 40-50-en maradtunk. Azt terveztük, hogy valamilyen úton módon visszamegyünk a Deák térhez és megpróbálunk egyesülni az utcákon lézengő hazafiakkal. Szomorú, de ez kivitelezhetetlennek bizonyult, ugyanis néhány maszkos, kigyúrt fiatal (van egy sanda gyanúm, hogy civil rendőrök) folyamatosan hergelték a többieket, állandóan kis utcákba akartak vezetni minket és arra buzdítottak, támadjuk meg a rendőröket. Közreműködésüknek "hála" átkerültünk a Rákóczi út másik oldalára és vagy a Vas utcába, vagy a Gyulai Pál utcába rohantunk (sajnos nem emlékszem pontosan)

Ekkor utolért bennünket egy mikrobusznyi sün, kipattantak a járgányból és üldözőbe vettek minket. Fláviával arra az elhatározásra jutottunk, hogy inkább beszüntetjük az értelmetlen futkorászást és nyugodtan sétálunk tovább. A ávósok nem is bántottak minket, rendben elviharzottak mellettünk, nem is foglalkoztak velünk. A következő keresztutcából szintén egy csapat kék bűnöző szaladt felénk, de mivel nem adtunk rá okot, hogy felfigyeljenek ránk, ők is tovább szaladtak.

Ekkor vettük észre, hogy tőlünk körülbelül 20 méterre nagy a tolongás, közelebb érvén már azt is láthattuk, hogy három bajtársunk a földön fekszik és épp a gyorskötözőt teszik fel a kezükre. Odabattyogtunk, elővettem a fényképezőgépemet és exkluzív fotókat igyekeztem készíteni olvasóimnak, de az egyik civil ruhás nyomozó rám förmedt, ezért abbahagytam a kattintgatást. Természetesen kérdőre vontuk őket, milyen alapon veszik őrizetbe bajtársainkat és hova szállítják őket, de érdemi válasz helyett egy döbbenetes eseménysorozat vette kezdetét.

Hozzánk lépett egy fehér inges,alacsony, cigány, posztos rendőr, majd ránk kiáltott: "Ezek is köztük voltak"... Rögtön ezután megragadtak a droidok, majd se szó, se beszéd, a földhöz teremtettek (a térdem felszakadt) és már kaptam is a "jól megérdemelt" külnbejáratú gyorskötözőmet. Szerencsére Flávi még idejében odébb tudott állni, így ő megúszta a jogtalan őrizetbe vételt.

Hiába kérdeztem, miért kell gúzsba kötve fetrengenem a porban és mit követtem el, nem voltak hajlandóak válaszolni. Felemeltek és a falhoz állítottak, ahol jó 1 órán keresztül ácsoroghattam a rendőrök jóvoltából. A hitelesség kedvéért megemlíteném, hogy őrzőim a lehetőségekhez képest viszonylag normálisan bántak velem, míg a többiek karja erősen hátra volt szorítva, nekem csak a pulóveremet fogták, azt sem túl durván és látszott rajtuk, ők sem értik, miért kellett elfogniuk, amikor igazából semmit sem csináltam. Azzal nyugtatgattak, ha nem leszek rajta a rendőrségi felvételeken (márpedig nem leszek, nem is lehetek), ahol megtámadták a kollégáikat, akkor nem eshet bántódásom.

A hosszú és fárasztó ácsingózás végeztével három társammal egyetemben végre bepakoltak egy rabszállítóba, majd közölték, a VIII. kerületi kapitányságra szállítanak minket. Újabb csigalassúságú percek után végre elindultunk. Közben sikerült kiszabadítanom a kezemet, leporolnom a ruhámat, megigazítanom a hajamat, majd észrevétlenül visszabújnom műanyag bilincsembe.

Szirénázva haladtunk át a városon és ahogy elhagytuk a Blaha Lujza teret a Nyugati pályaudvar irányába, már tudtam, nem a nyóckerbe megyünk, a Gyorskocsi utca hírhedt fogdája vár reánk...

Folyt.köv.