Rettenetes elmaradásom van blogolás terén, ráadásul kisebb megfázással (láz, köhögés, stb) is bajlódom. Tiszaeszlári kalandunk harmadik epizódját igyekszem mihamarabb a kedves olvasók elé tárni, most azonban egy másik eseménydús utazásról szeretnék beszámolni a nagyérdeműnek. Előre szólok, elég hosszú lesz... A képek nagyításához tessék kattintani!
Ahogy azt mindenki tudja, az ÁVH által terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és kétrendbeli emberölési kísérlettel gyanúsított hazafit, Budaházy Görgyöt pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság és még aznap a szombathelyi börtönbe szállították, ahonnan az index szerint csak helikopterrel lehet megszökni. Érdekesség, hogy Raffael Sándort, a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottját szintén ott őrzik.
Már péntek délután elhatároztuk, hogy másnap délelőtt útra kelünk és meg sem állunk Magyarország egyetlen, kétezer éve folyamatosan lakott településéig és meglátogatjuk Gyurit. Mondanom sem kell, nem kergettünk hiú ábrándokat, tisztában voltunk a ténnyel, hogy a közelébe sem juthatunk, de saját szemünkkel szerettük volna látni, milyen körülmények között sínylődik harcos társunk.
Hajnali 9 órakor találkoztunk a Keleti pu. főbejáratánál, Flávia, Zsolti, Bubs és jómagam. Kissé fáradt voltam, hiszen az előző két éjszaka egyetlen másodpercet sem sikerült aludnom, de meg sem fordult a fejemben, hogy kihagyjam ezt az életre szóló élményt.
Már a jegyvásárlásnál érződött, nem lesz hétköznapi utunk. A MÁV-os kisasszony rossz útvonalra állította ki menetjegyemet, amit pár száz forintos ráfizetéssel sikerült ugyan kicserélni, ám később kiderült, ismét elnézett valamit, engem pedig rendőrökkel akartak elvitetni Szombathelyről. De erről talán később.
A többiek szintén vásároltak tiketet a vonatra, de szerény anyagi lehetőségeik okán (s mivel ők nem rendelkeznek 90%-os kedvezménnyel) csupán Tatabányáig váltottak jegyet, azt is csak egy utazásra, nem pedig oda-vissza. Itt és most szeretném leszögezni, nem vagyok híve a bliccelésnek, de ha belegondolunk, hogy a Budapest-Szombathely útvonalat retúrban 6880 forintért tehet meg egy felnőtt, akkor máris egész más megvilágításba kerülnek a dolgok. Ráadásul azt is említettem, egyikünk sem Krőzus...
10 óra 40-kor végre elindultunk. Az út Győrig többnyire eseménytelenül telt, szerencsére a kaller sem kekeckedett. Győrött majdnem kétségbe estünk, mert senki sem akarta megmondani, hol kellene átszállnunk, végül az egyik pálya munkás (kerék kopogtató) magyarázta el, hogy Celldömölkig nem kell aggódnunk, az a végállomás.
A vonat tovább döcögött és jött az új jegyvizsgáló. Szerencsétlen útitársaim hiába próbáltak elbújni, a kaller lefülelte őket és nem maradt el a retorzió sem, mindannyian egy csúf büntetéssel "gazdagodtak".
Hála Istennek nem keseredtek el barátaim, így viszonylag jókedvűen folytathattuk megkezdett kálváriánkat.
Celldömölk, szitáló eső, de a Taft még mindig tart. Szerencsésen megtaláltuk a Szombathelyig közlekedő személyvonatot és felkászálódtunk rá. Némi késés után végre elindultunk és jött a harmadik "kalóz". A többiek felmutatták a pótdíjazásról szóló papírokat én pedig átnyújtottam jegyemet.
Mielőtt folytatnám a sztorit, le kell szögeznem valamit: legújabb kalauzunk egy méretes buzi volt. Affektáló beszéd, ratyi járás, minden ami "kell". Rólunk már messziről lerítt, nem igazán szimpatizálunk magafajtával, de mindaddig egyetlen degradáló szóval sem illettük, ameddig meg nem próbált átverni egészen pontosan 500 forinttal.
Nézegette, forgatta a jegyemet, ciccegett, majd a pofámba vágta, hogy ez a jegy bizony még véletlenül sem érvényes erre a vonatra (jelzem az összes többi kaller szerint az volt), ezért a 45 forintos jegyvásárlás mellett 500 HUF ???kiállítási díjat??? is felszámolt. Itt pattant el a húr nálunk.
Zsolti elküldte melegebb éghajlatra, én pedig kijelentettem, csak akkor vagyok hajlandó kifizetni a véleményem szerint indokolatlan 500 froncsit, ha erről a kiállítási díjról mutat valami papírt, mert én ilyesmiről még sosem hallottam. Elkezdett hőbörögni, hogy így meg úgy hülyék vagyunk és rendőrt hív a szombathelyi vasútállomásra, he nem pengetem ki neki a pénzt. Mondtuk, hogy tegyen belátása szerint,nem fizetünk! A pályaudvarra érkezve senki sem várt bennünket, világossá vált, hogy egy kis mellékesre vágyott búza barátunk.
Szakadó esőben, háromnegyed háromkor érkeztünk Savariára...
Némi tanakodás után (telefonos és a közönség segítségét is igénybe vettük) elindultunk a bv intézet felé. Furcsa, bizarr épületek tárultak szemünk el, le is fotóztam őket, lehet bennük gyönyörködni. Zsolti egy hirtelen ötlettől vezérelve letért az előre megtervezett útvonalról, azzal győzködött minket, hogy hamarabb elérhetjük célunkat, ha rá hallgatunk. Nem kellett volna...
Bizarr épület 1
Bizarr épület 2
A 40 perces utat több mint 4 óra alatt sikerült megtennünk. Kukoricaföldeken kommandóztunk, nyakig gázoltunk a susnyásban, patakokon ugrándoztunk át, legalább 25 kilométert túráztunk, mire nyakig sárosan elértük Budaházy György szenvedéseinek színhelyét.
Pusztaság 1
Puszta 2
A szombathelyi börtön félelmetes, nyomasztó látványt nyújt. A "préri" közepén, a várostól távol helyezkedik el. Legalább 10 méteres fal és rengeteg fegyveres őr felügyeli, nehogy meglógjon valaki. Ha csak egy kicsit is, de megértettük, mit élhet most át Gyuri...
Börtön 1
Börtön 2
Koszosan, átfagyva indultunk vissza a pályaudvarra, negyed nyolc körül járhatott, mikor megérkeztünk. Ekkor ért minket a legnagyobb pofára esés, ugyanis lekéstük az utolsó Budapestre közlekedő vonatot. Hiába keresgéltünk alternatívákat (hátha eljuthatunk valahova, ahonnan még haza tudunk menni), bele kellett törődnünk, Szombathelyen töltjük az éjszakát. Mivel az összes pénzünk elfogyott, és 11 órakor a vonatállomást is bezárták, az utcára kerültünk.
Szánalmasan próbáltuk elkerülni a "fagyhalált". Maradék 30 forintunkból vettünk kétszer 3 deci szódát a közeli kocsmában, de miután elfogyott ismét a hideg éjszakában találtuk magunkat. Lépcsőházakban (szám szerint háromban) próbáltuk meghúzni magunkat, mint a Megváltót a zsidók, úgy vártuk a hajnalt, hogy végre haza utazhassunk és kiolvadjunk.
Végre valahára elérkezett negyed hat és ismét a vonaton ültünk. Hamarosan jött a kalauz. A 30-körüli csajsziról már messziről lerítt, hogy kekeckedő, rosszindulatú picsa,aki abban leli örömét, ha másokat szívathat, de amit lerendezett, arra legrosszabb rémálmunkban sem számítottunk. Ahelyett, hogy megírta volna csendben-rendben a büntetéseket, elkezdett hepciáskodni, majd kijelentette, hogy rajtam kívül mindenki szálljon le, ő nem titkárnő, hogy írogasson. Hosszú győzködés után sikerült rábírnunk, hogy tegyen velünk kivételt és írja meg azokat a csekkeket.
Szerencsétlen Bubs barátunk, aki marosvásárhelyi születésű, köszönhetően ennek a hazaáruló csürhének, nem rendelkezik magyar állampolgársággal, megtapasztalhatta, miként állnak némelyek az erdélyi magyarokhoz. Ő volt az egyetlen, akit román útlevele és személyi igazolványa miatt nem volt hajlandó megtűrni a kalauzok gyöngye és leszállította 230 kilométerre Budapesttől... Kissé szégyellem magam, de mi nem tartottunk vele és folytattuk utunkat hazafelé, persze zsebünkben a büntetéssel (nálam jegy) nem is várta volna el, hogy kövessük. Később kiderült, hogy 7szer volt kénytelen új vonatra szállni és csak délután 4 körül érkezett haza...
Szerencsére több izgalom már nem ért bennünket, egyben eljutottunk Budapestre, elköszöntünk egymástól és ki-ki ment a dolgára (főként fürödni és enni).
S, hogy mi a tanulság az egészből (mert az mindig kell)? Pofonegyszerű: Soha ne hallgassatok Zsoltira...
Utolsó kommentek