Ha nem is interjú lett belőle, de a következő pár sorban S. F., a 45 kilós, "rendőrverő" szuperhős mesél megpróbáltatásairól. Eredeti cikk ITT.
2009. április 14-én, kedden pár barátommal kimentünk a Kossuth térre, hogy csatlakozzunk a Bajnai ellen szervezett tüntetéshez. 1 óra körül értünk a Kossuth térre és reménykeltő volt látni, hogy munkanap ide vagy oda, de elég sokan voltak már az utcán.
Egy közeli kávézóba tértünk be, majd átmentünk a Szabadság térre, ahol elüldögéltünk egy-két üveg sör társaságában. Fél 5 körül tértünk vissza a Kossuth térre (pontosabban a Vértanúk terére), ahol már osztották a sünöket elég rendesen, persze csak verbálisan. Tőlünk is megkapták az áldást.
Amikor elkezdődött a kordonbontás és a szokásos könnygázfújás, elvesztettem szem elől a barátaimat. A következő pillanatban láttam, ahogy az Andrist vezetik el a kordon mögött az ávósok, erre nagyon ideges lettem, és valamelyik pártkatona elé léptem üvöltve, hogy mégis miért viszik el a barátomat.
Pontosan nem tudom, hogy egyáltalán hozzáértem-e az ávóshoz, mert nagyon ideges voltam. Mindenesetre nem sokáig tűrték a szidalmazást, mert karomnál fogva úgy berántottak a kordon mögé, hogy hasra estem. Felállítottak, kezemet elől gyorskötözővel megkötözték, aztán egy rendőrségi furgonhoz vittek. Bent az autóban tovább szidtam őket, amit nem igazán értékeltek, megfenyegettek, hogy verés lesz a vége!...
A gyorskötöző annyira szorított, hogy az egyik kezemet végül nagy nehezen sikerült kiszabadítanom belőle. Erre jutalmul kaptam fémbilincset is. A célállomás a Gyorskocsi utca volt, mint sejtettem. A folyosón találkoztam össze újra két barátommal (Andris és Richardo), akiket szintén ide hoztak be. Itt tudtam meg, hogy ellenem hivatalos személy elleni erőszak a vád. Pfff...
Meg volt a szokásos kör: orvosi vizsgálat, folyosón várakoztatás. Fél 11 körül jöttek értem, hogy bilincsben elvigyenek kihallgatásra a Nyomozó Ügyészségre. Ott várt már rám az ügyvédem, akinek nem engedték, hogy felvegye a telefonomat, ami ki tudja hányadik alkalommal csengett.
Az ügyész, aki kihallgatott, közölte, hogy 72 órás őrizetbe kerülök (délután 5 óta voltam már őrizetben) és lehet, hogy előzetesbe helyeznek. A kihallgatás után visszavittek a Gyorskocsiba, ahol újabb orvosi vizsgálat után következett a személyes holmik letétbe helyezése és egy újabb megalázás, pucérra vetkőzés. Panasszal éltem a megalázó procedúra ellen, bár nem hinném, hogy nagyon érdekli őket.
Megkaptam a fogdai szeretetcsomagot (műanyag pohár, fogkefe, fogkrém, szappan, ágyneműhuzat, törölköző), aztán vittek is a zárkába. Nem akarom nagyon részletezni a 72 óra minden egyes percét, csak pár dolgot említenék meg.
Még a fogdára kerülésem előtt szóltam, hogy ha lehet, cigánnyal ne rakjanak össze. Ehhez képest szerda este kaptam társaságot: egy 37 éves cigány nőt, aki már több alkalommal ült, mert mindig meglopja az embereket. Állandó jelleggel siránkozott, hogy ő ártatlan (na persze), nehezen lehetett vele kibírni.
Az étkezésekről csak annyit, hogy szerda reggel és délben nem fogadtam el ennivalót, de a vacsorát már rám erőltették, mondván, ha rosszul leszek, visznek Tökölre és infúziót kapok. A rizses húsból két falat után egy döglött csótány bukkant elő, ezek után érthető, hogy bár minden étkezésnél átvettem az ételt, de enni nem nagyon ettem belőle.
Az egyórás séta pár négyzetméteren nem volt túl élvezetes, főleg amikor már a cigány társaságában élvezhettem a „friss levegőt”.
Az ávósok között akadt normálisabb és elképesztően bunkó is, a legemberségesebbek talán azok voltak, akik péntek reggel vittek a Markó utcába a tárgyalásra.
A tárgyaláshoz nincs túl sok hozzáfűznivalóm, koncepciós per, komcsi vérbíróval, hazug rendőrtanúkkal (2-3 sörtől még nem lesz senki sem részeg), elrettentő ítélettel (ami ellen persze fellebbeztünk).
De legalább láthattam végre a barátaimat, akik végig kitartottak mellettem. A tárgyalás után megszüntették az őrizetet (már így is csak 2 óra volt hátra belőle).
Dióhéjban ennyi a meghurcolásom története.
S.F.
2009. április 21.
Utolsó kommentek