Tegnap délben végre ismét összejöttünk kedvenc nemzeti kocsmánkban (F.SZ. Liga) és hála a jó Istennek újra köztünk ülhetett rendőr "gyilkos" barátnőnk, a 45 kilós szuperhős, Flávia.
Természetesen össze vissza ölelgettük, hiába is próbált volna szabadulni, nem engedtük el szegényt, de azért vigyáztunk, nehogy kárt tegyünk kigyúrt, szín izom testében.
Rengeteg dolgot mesélt a benti megpróbáltatásokról, hogy miként alázták meg az orvosok, no meg a fegyőrök, hogy egy notórius tolvaj cigányt raktak be mellé cella társnak, hogy a raboknak szánt rizses húsban csótány volt a feltét, hogy az ügyészség aljas és gerinctelen módon megfélemlítette és még sorolhatnám napestig. A jövőben azt hiszem készítek vele egy amolyan interjú féleséget, amelyet természetesen Ti olvashattok majd először.
Valójában arról szerettem volna most néhány mondatban beszámolni, mennyire sokat képes rontani három fogdában töltött nap egy egészséges, fiatal hölgy lelkiállapotán. A korábban állandóan mosolygó, optimista leányzóból egy szomorú, félelmekkel és szorongásokkal teli Flávi tért vissza, akinek hosszú hetekre, esetleg hónapokra lesz szüksége, mire végleg kiheveri ezt a kegyetlen és igazságtalan tortúrát.
Most nekünk, a barátainak van legnagyobb felelősségünk abban, hogy a lehető legtöbb időt töltsük vele, a terheket levegyük válláról és a szeretet segítségével úgymond "meggyógyítsuk".
Most nem kereshetünk kifogásokat, nem sumákolhatunk, vagy oda állunk mellé teljes mellszélességgel, megfogjuk a kezét és jóban-rosszban kitartunk mellette, vagy szembe köphetjük önmagunkat...
Zsolti és én már tudjuk, hol a helyünk!!!!
Utolsó kommentek