Körülbelül 40 perccel ezelőtt akarták átvágni a torkomat Budapest egyik "frekventált" környékén, a VIII. kerületi Magdolna utcában. Aki ismeri a Józsefváros ezen részét (Lujza utca, Kálvária tér, Magdolna utca, stb.), feltételezem nem lepődik meg különösebben mindazon, amit volt "szerencsém" átélni.

Már többször említettem, hogy fényes nappal sem leányálom errefelé flangálni, sötétedés után pedig egyenesen életveszélyes, mégis nap, mint nap kénytelen vagyok dacolni a veszéllyel, hiszen itt lakom... Így jártam.

Épp hazafelé siettem, majdnem letört a fülem, a kabátom pedig átfagyott, ahogy annak a rendje, amikor is szembetaláltam magam 5-6 jól megtermett rétiniggerrel. Gondoltam rendben elmegyek mellettük, legrosszabb esetben beszólnak valami elméset, ahogy szoktak, de nem lesz probléma. Na persze, ahogy azt Móricka elképzeli...

Már jó messziről kiszúrhattak maguknak, mert ahogy a közelükbe értem, varázsütésre körbezártak. Nem kell ecseteljem, be voltam szarva rendesen, tudtam, hogy itt komoly bajok lesznek. Néztem hogyan menekülhetnék, de hiába kerestem a megoldást, egyszerűen nem volt kiút.

Az egyik tetves előkapott egy batár nagy kést és a gyomromnak szegezte, majd pénzt és az értékeimet követelte, azzal fenyegetőztt, elmetszi a torkomat, ha nem engedelmeskedem. Kissé remegő hangon válaszoltam, hogy pár száz forint van nálam, ha kell vigyék, van még néhány szál cigim , de más semmi, szegény vagyok mint a templom egere.

Erre elkezdett az egyik kokeró a zsebembe matatni, én pedig tudtam, hogy itt a vég, hiszen a kabátom alján ott lapult a mobilom, egy Iphone 3G. Ha a kezükbe kerül, jó esetben is több tízezres kár ér, ráadásul fel is koncolnak, amiért megpróbáltam átverni őket. Tudtam, hogy cselekednem kell, méghozzá azonnal.

Összeszedtem minden bátorságomat és amilyen erősen csak tudtam, gyomron rúgtam a bökőt szorongató cigót, aki hála a jó égnek elterült a földön, mint egy zsák krumpli. Drága jó acélbetétes, hányszor húztál már ki a bajból...

Rögtön ezután futásnak eredtem és minden bizonnyal megdöntöttem Usain Bolt szédületes világcsúcsát. Hátra sem mertem nézni egészen a kapunkig, felrohantam a másodikra, most pedig itt vagyok és még mindig reszketek, mint a nyárfalevél...

Érdekes, valahogy soha nem a fehérek próbálnak belém kötni, kirabolni, kivétel nélkül roma származású honfitársaimmal gyűlik meg a bajom. Normális az, hogy rettegésben kell élnem a saját hazámban? Hol vannak ilyenkor a térfigyelő kamerák és a rendőrök? Meddig kell még tűrnünk? Nem volt még elég áldozat?

Én mondom, előbb-utóbb háború lesz!