Mivel nincs egy vasam sem és nem nagyon ér rá(m) senki, ma este itthon döglődöm. Ki hitte volna, hogy megérem azt a gyászos napot, amikor péntek este egyedül fetrengek az ágyon és a csodára várok.
A csoda természetesen nem akar jönni, lehet hogy eltévedt valahol, vagy csak fél a VIII. kerületben sétálgatni sötétedés után (meg tudom érteni).
Szótlanul fekszem a komor félhomályban, cigiről cigire gyújtok és nem találom a helyemet. Nem tudok gondolkodni, képtelen vagyok érezni, csak lebegek a semmiben, az óra pedig kíméletlen lassúsággal ketyeg.
Talán már nem is létezem...
Most nincs komment!
Utolsó kommentek