Ma ne nagyon szóljon hozzám senki, mert a végén átharapom a torkát...
Tudtam, hogy az Egészségügyi Reformnak nevezett szarság nem más, mint előre kitervelt, brutális tömeggyilkosság, de egész más valamit szimplán érteni és a saját bőrödön megtapasztalni.
Édesapám állapotáról már olvashattatok tőlem éppen eleget. Hónapok óta szórakoznak vele az orvosnak nevezett megélhetési bűnözők, küldözgetik ide-oda, hazudnak reggel, délben, este, de valójában csak az időt húzzák, nem hajlandóak semmi érdemlegeset tenni.
A nagyhatalmú urak a múlt héten összeültek és döntöttek élet, halál felett. Természetesen az utóbbira szavaztak, a kocka el van vetve! Nem voltak hajlandóak megítélni édesapámnak az életmentő kezelést... Az állapotára hivatkoztak, pénzkidobásnak nevezték a sugárterápiát, és minden egyebet.
Persze, tudom én, hogy drágák az efféle kezelések, és aki szegény az dögöljön meg, de az már a gerinctelenség csimborasszója, hogy mindezt elfelejtették közölni velünk... "Majd érdeklődjenek ekkor és akkor, telefonáljanak, mert persze az is pénzbe kerül maguknak, meg lesz izotópos vizsgálat és más nyalánkságok, ne izguljanak"- azután mégsem lett...
Kedves alulfizetett Orvosok! Önök, akik hülyére veszik a Családomat, akik szórakoznak mások fájdalmán, ne féljenek, meg lesz még ennek a böjtje! Mindannyian, akik ott voltak a konzíliumon, megkapják majd méltó jutalmukat! A borítékokat persze mosolyogva rakták zsebre és cserébe rezzenéstelen arccal ígértek fűt-fát, de arra sem voltak képesek, hogy őszintén beszéljenek velünk?!
Javaslom önöknek a jövőre nézve, hogy ne nagyon fussanak velem össze egy sötét sikátorban, mert annak kellemetlen következményei lennének önökre nézve...
Ma nincs komment!
Utolsó kommentek