Mostanában egyre gyakrabban tör rám a nosztalgia. Leheveredek a kanapéra, hanyatt dőlve fújom a világ felé a komor füstöt és emlékezem. Talán a korral jár, talán az agyamra ment a rengeteg szabadidő, nem tudom...

Summa summarum, tegnap este eszembe jutott egy mókás kis történet, amit szeretnék megosztani kedves Olvasóimmal és szokás szerint várom a visszajelzéseket. Ha valaki netán önmagára ismer, az NEM a véletlen műve!

Gimnázium második osztályába jártunk és alig vártuk már a félévente esedékes osztálykirándulást. Igaz, hogy más normális iskolákkal ellentétben nálunk nem kizárólag az önfeledt szórakozásról, kikapcsolódásról, ismerkedésről és italozásról szóltak az efféle turisztikai összejövetelek (dráma tagozat - gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás), mindazonáltal meggyőződésem, hogy nálunk elszántabb bulihuligánokat nem hordott még a hátán a Föld.

Elérkezett a nagy nap: elindultunk. Természetesen előre  felszerelkeztünk mindenféle kiváló alkoholos nedűvel, már a vonaton emelkedett hangulatban zsibongott a 10. D színe-java.
Öt, öt és fél óra utazás után végre megérkeztünk "ötcsillagos" szállásunkra, a kehidakustányi Deák Ferenc Általános Iskola tornatermébe.

Rövid pihenő és kiadós gulyásleves után a Helység kalapácsa című komikus eposz próbája következett. Soha annyira "átszellemülten" nem játszott még a csapat, aki ismeri a darabot, az egy másodpercig sem csodálkozik ezen...

Végre este lett, de alvásról szó sem lehetett! Osztályfőnök asszonyunk a kísérő tanárral egyetemben autóba pattant, mi pedig magunkra maradtunk. 36 fiatal kötöttségek, konvenciók nélkül, maga a Kánaán.

Többen a helyi kiskocsmába indultak, mások előszedték a hálózsákba bújtatott sört, bort, vodkát (amit csak el tudtok képzelni), a társaság fél óra alatt aljas módon lerészegedett. Róka itt, róka ott, de komolyabb incidens nem történt, leszámítva azt az apróságot, hogy néhányan vadkendernek hitték az út szélén burjánzó útilaput...

11 óra környékén visszatértek felügyelőink, de nem nagyon foglalkoztak a viháncoló "csőcselékkel", azon iparkodtak, hogy hasra esés nélkül jussanak el fekvőhelyükre. Meg kell jegyezzem: ronda látvány a részeg tanár, pláne ha nő is az illető!

Az egyik srác - nevezzük mondjuk Marcinak - kissé túlbecsülte képességeit, annyit vedelt, hogy egy matróznak is dicsőségére vált volna. Öten próbálták az ismert népi módszerekkel kijózanítani, de hiába. Ütötték-verték, ruhástól a zuhanyzóba dobták, de semmi... Mivel az alapvető kommunikációra sem volt képes, úgy gondolták,  a legjobb, ha aludni küldik.

Éjjel kettőre az osztály elcsendesedett, a legtöbben már az igazak álmát aludták. Egyszer csak hallom, hogy valaki motoszkál mellettem, hálózsák nyílik, majd dübörögve elindul a tornaterem közepére. Halk csobogás, majd vérfagyasztó sikoltás töri meg a csendet, egy leányzó sietve lámpát gyújt.

A terem közepén Marci ügyködik, alsónadrág a földön, kezében a lényeg, "ami befolyik, az rögtön kifolyik"...Mindenki döbbenten figyeli az eseményeket, páran odaugranak, de minden hiába! A tragédia megtörtént.

Osztályfőnök is ébredezik már, de nincs a helyzet magaslatán. Akadozó nyelvvel próbál rendet teremteni: "Törölje fel, akinek fontos" - s mint aki jól végezte dolgát alszik is tovább...

Mindenki tudja a feladatát. Akik nem voltak elég fürgék és telibe kapták a fáradt olajat, most undorodva törölgetik magukat, majd tiszta ruhát keresnek és irány a zuhanyzó.  Takarítunk, felmosunk, Marcit ismét vízszintbe helyezzük és végre mindannyian nyugvóra térünk. Nemsokára virrad.

Reggel, mire felébredünk, Marci és néhány "bűntárs" már úton van hazafelé, a szülőket értesítették, áll a bál...

Természetesen komolyabb következménye nem lett, nem is lehetett ennek a bizarr történetnek, hiszen akkor a tanárok felelőssége is napvilágra került volna, az pedig az egész Vörösmarty Mihály Gimnáziumot (hehe) kellemetlen helyzetbe hozta volna, oda a renomé.

Egy biztos: ezt a kirándulást soha nem fogom elfelejteni és az a sanda gyanúm, hogy Marci sem :) !