A napokban olvastam, hogy a Szigeten ismét gondot okoz a kábítószer... Az alábbi cikket Pilhál György, a Magyar Nemzet publicistája jegyezte még 1996-ban, de mondanivalója aktuálisabb, mint valaha.
A kábítás trükkje
A szabaddemokraták nem értenek egyet a kormány drogellenes törvénytervezetével, mert az túlságosan szigorú, azonkívül a nyugati normáktól is eltér. Magyar Bálinték szerint nem büntetni kellene a szegény drogfogyasztót - éppen ellenkezőleg: hóna alá kéne nyúlni, becézgetni, simogatni, meg a fürtjeiben turkálni kedvesen. Nem a priccsre kell ültetni a szerencsétlen narkóst, hanem a térdünkre.
Régi tapasztalat, hogy az SZDSZ közel áll a drogosokhoz, néhány esztendeje Konrád György egyenesen azt javasolta, engedélyezni kéne bizonyos kábítószerek fogyasztását, ne legyünk már ilyen kőszívűek a nemzet ifjúságával szemben. és persze megint a nyugati példák, hogy arrafelé így meg úgy, pedig ők aztán maguk a megtestesült intellektus.
Szabaddemokratáék szerint nem kommandósokkal kéne megrohamoztatni a drogdiszkókat, hanem kedvesnővérekkel és lekipásztorokkal. Emeljük fel magunkhoz narkós testvérünket, dobbanjék együtt a szívünk, esetleg legyünk is mindjárt egymáséi, ha úgy alakul.
Meg kéne már mondani ezeknek a Mérleg utcaiaknak, hogy ez az ország az ő ötleteik nélkül is Európa része, Lehetünk ugyan még európaiabbak (leszünk is), de ez "fű" nélkül, pajzsra emelt melegek nélkül is menni fog.Esetleg így megy majd igazán.
Fölösleges itt összehordani fűt-fát, hideget-meleget.
Utolsó kommentek