Ez az első karácsonyunk Drága Édesapám és Nagymamám nélkül... Minden formalitás , amit eddig fontosnak tartottunk az ünneppel kapcsolatban, egycsapásra értelmét veszítette. Nincs mákos-diós bejgli, rántott hal, sem borleves, de még csak ajándékozni sem fogunk idén. Ugyan minek? Karácsonyfát is csupán azért állítottunk, mert megtaláltuk az évekkel ezelőtt félresuvasztott műfenyőt...
A vidám várakozás helyett keserű gyász és szomorú emlékezés jutott osztályrészül megmaradt, csonka családomnak.
Tavaly még minden olyan csodálatosnak és reménytelinek tűnt. Szent este összeültünk, beszélgettünk, hallgattuk a szívhez szóló karácsonyi szólamokat, örvendeztünk a Megváltó eljövetelének és egymás közelségének, béke és szeretet lengte körül a kicsiny lakást. Soha nem futotta méregdrága ajándékokra, hatalmas fenyőfára, de a családi légkör mindenért kárpótolt bennünket.
Tavaly karácsonykor még a magánéletem is rendben volt. Ilyentájt épp mézeskalács szíveket sütögettem, de ahogy a mézeskalács kiszárad és eltörik egy idő után, úgy hasadt ketté az én szívem is. Mit mondjak, nem ez volt életem legjobb éve, de erről bővebben majd Szilveszter környékén...
Most itt kuksolok a galérián, édesanyám épp a kutyát sétáltatja és valószínűleg némán hullanak könnyei ott, ahol senki sem láthatja. Be kell valljam, az én könnyem is megeredt, de nem szégyellem egy másodpercig sem!
Ha majd hazaér szegény, átölelem úgy, hogy érezze nincs egyedül! Leülünk a kopott kanapéra, meggyújtunk egy mécsest és magunkban elmondunk egy imát!
Most tényleg nem kívánhatok Nektek, magunknak és Mindenkinek egyebet, mint hogy Adjon az Isten Szebb Jövőt végre! Nagyon ránk férne már...
Utolsó kommentek